SAJTÓKÖZLEMÉNY

EURÓPAI ÚNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULT ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

 

Ócsa Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program keretében meghirdetett ÁROP-3.A.2-2013 „Szervezetfejlesztés a Közép-magyarországi régióban levő önkormányzatok számára” elnevezésű egyfordulós pályázati felhíváson. Az önkormányzat „Szervezetfejlesztés Ócsa Város Önkormányzat működésének optimalizálására” című pályázatát a Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága 21 963 380 Ft összegű támogatásban részesítette.

A Kormány az Államreform Operatív Program 2011-2013. időszakra szóló akciótervének módosításáról, az Államreform Operatív Program tartaléklistájáról szóló 1071/2013 (II.21.) Korm. határozatában nevesítette az ÁROP-3.A.2-2013 „Szervezetfejlesztés a Közép-magyarországi régióban levő önkormányzatok számára” elnevezésű egyfordulós pályázati felhívást.

A települési önkormányzatok feladatköre, jogköre jelentősen megváltozott 2013. január 1-jével, amikor a járási kormányhivatalok megkezdték működésüket, lezárva a megyei kormányhivatalok megalakulásával megkezdett közigazgatási átalakítást. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az önkormányzatok intézmény-fenntartási, hatósági feladat- és hatáskörei jelentősen visszaszorulnak és a polgármesteri hivatalok tevékenységének hangsúlya a településfejlesztés, településüzemeltetés, vállalkozásfejlesztés, közösségfejlesztés felé tolódtak el. A feladatok és hatáskörök átalakítása lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok fokozott figyelmet fordítsanak a település-menedzsment gyakorlat, valamint a munkatársak ezzel kapcsolatos készségeinek fejlesztésére. Másrészt az átalakuló szervezet felépítésével, a folyamatok és a munkatársak belső együttműködésének fejlesztésével fontos a polgármesteri hivatalok működésének folytonosságának biztosítása, a folyamatok zökkenőmentes működtetéséhez a működési színvonal és az ügyfélkapcsolatok színvonalának megőrzése és fejlesztése és az ezzel kapcsolatos jó gyakorlatok és módszerek adaptálása az átalakítás során és azt követően.

Fentieknek megfelelően Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő testülete döntött arról, hogy a megváltozott jogszabályi követelményekhez igazodó, hatékony önkormányzat kialakításához indulni kíván a szervezetfejlesztési célú pályázaton. Az elnyert támogatás felhasználásával a Magyary Program szervezeti beavatkozási területeihez igazodó szervezetfejlesztési projektet hajtott végre 2014. szeptember 30-ával bezárólag.

2014. szeptember 30.
Ócsa Város Önkormányzata

A pályázat dokumentumai (zip)

Támogatási szerződés (pdf fájl)