Ócsa Város Hivatalos Honlapja

Kitüntető díjakat adtak át nemzeti ünnepünkön, október 23-án

 

 

Az Országos Polgárőr Szövetség szervezésében minden évben nagyszabású rendezvény keretén belül kerülnek átadásra a szakma kitüntető díjai nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából. A mintegy 200 meghívottat Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára köszöntötte október 17-én, a Stefánia Palotában.

Az államtitkár ünnepi beszédében kiemelte: „A polgárőrök egyre nagyobb szakmaisággal, elhivatottsággal, elkötelezettséggel végzik a rendőrséget támogató tevékenységüket, a cél, hogy minden településen legyen polgárőr egyesület vagy csoport, s ezek működjenek együtt!“

Az ünnepség során az Ócsa Városi Polgárőrség az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntető díjat vehette át, Tihanyi Attila pedig az „Év Lovas Polgárőre” elismerésben részesült. Boros Tibor elnök a díjak kapcsán elmondta: fontos szempont volt a kitüntetések odaítélésekor, hogy az egyesületnek van múltja, hiszen 22 éve szolgálják a várost, jelene, ezt számszerűleg az évi több mint 10 ezer szolgálati óra bizonyítja, és aktív jövőképe, hiszen hamarosan önkéntes tűzoltósággal fog bővülni az egyesület tevékenységi köre. Két éve, amikor Boros Tibort választották új elnökükké, a stabil alapokon nyugvó Ócsa Városi Polgárőrség új célokat tűzött ki maga elé, melyek közül talán a legfontosabb a személyi állomány fiatalítása volt. Mára elmondható, hogy sok fiatal ócsai lett egyesületi tag, ők hozzáállásukkal, szorgalmukkal új lendületet adnak a csapatnak.

Boros Tibor kiemelte: „Egész Ócsa elismerése ez a díj, hiszen a lakosság együttműködése, egymásra figyelése és sokrétű segítsége nélkül nem tudnánk elérni azokat az eredményeket, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Négy telefonon napi 24 órában vagyunk elérhetők, így nagyon sok hívás befut hozzánk. A rendőrséggel és közterület-felügyelet munkatársaival együtt azt gondolom hatékonyan tudunk fellépni a bűnmegelőzés és a felderítés terén Ócsa városában. Természetesen köszönjük segítőinknek, az önkormányzatnak és minden szponzorunknak, akik anyagilag és egyéb úton megkönnyítik munkánkat.”

Szívből gratulálunk az országos elismerésekhez Boros Tibor elnöknek, Tihanyi Attilának, a lovas csoport vezetőjének és minden ócsai polgárőrnek, akik önkéntes munkájukkal nap mint nap vigyázzák a város nyugalmát!

 

Ócsai Kisbíró 2014. november

ÓCSAI POLGÁRMESTERI HIVATAL
2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2
E-mail: polghiv@ocsa.hu
Központi tel.: +36-29-378-125

ÜGYFÉLFOGADÁS
Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 13.00 - 16.00
Péntek: 07.30 - 12.00

© 2019. Ócsa Város Önkormányzata.
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató.