Ócsa Város Hivatalos Honlapja

Európai Uniós forrásból valósult meg a május 29-31-e közötti rendezvénysorozat

 

Első alkalommal rendezte meg Ócsa Város Önkormányzata a település testvérvárosainak találkozóját. A május 29-31. közötti rendezvénysorozat apropója a skóciai Dalgety Bay várossal testvérvárosi szerződés aláírása volt. Hivatalos delegáció érkezett Ócsa valamennyi testvértelepüléséről: Palástról (Szlovákia), Kose-ből (Észtország) és Dalgety Bay-ből (Egyesült Királyság). Minden várost saját zászlaja köszöntötte az Ócsai Polgármesteri Hivatal előtt.

Május 30-án ünnepélyes keretek között került sor a skót és a magyar városok kapcsolatának hivatalos megpecsételésére az Egressy Gábor Szabadidőközpontban. A két közösség közötti kapcsolat 2008 óta sikeres és gyümölcsöző, az egységes célok érdekében a helyi önkormányzatok megállapodtak a környezetvédelemmel, kultúrával, kereskedelemmel, gazdasággal, oktatással és turizmussal kapcsolatos projektek fejlesztésében. Az egyik legfontosabb közös cél a két város polgárai és országaik közötti barátság, a kölcsönös látogatások, a cserediák programok, és a települések társadalmi és kulturális intézményei közötti kapcsolatok további kiépítése is. A szerződést skót részről Colin McPhail, a Dalgety Bay and Hillend Közösségi Tanács és a Dalgety Bay Testvérkapcsolati Szövetség elnöke, Kay Morrison, Fife grófság elnökhelyettese, Ócsa nevében Bukodi Károly polgármester és Horváth Tamás alpolgármester, a Pest Megyei Közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke írta alá.

A hivatalos program részét képezte a Hagyományok Kiállításának megnyitója a polgármesteri hivatal épületében, melyen minden ország képviselteti különleges, egyedi, színes tradicióját. A tárgyak, fotók június végéig megtekinthetők a városháza folyosóján. A megnyitót követően kerekasztal beszélgetés formájában a települések történelméről, jelenkori helyzetéről, illetve Európai Uniós finanszírozási, pályázati lehetőségekről esett szó.

A delegációkat számos kötetlen program is várta: a Református Műemléktemplom, az Ócsai Tájház, az Öreghegyi Pincesor, a Vadászház meglátogatása, lovaskocsikázás, a Fool Moon énekegyüttes koncertje, sétahajózás a Dunán, és budapesti városnézés. A találkozó Európai Uniós forrásból, az Európa a Polgárokért program keretén belül valósulhatott meg. Minden vendég és házigazda azzal a gondolattal búcsúzott egymástól, amely a palásti városvezetéstől érkező ajándék faragott órán látható: „Az idő múlik, barátságunk örökké tart.”

Köszönet illeti azon segítőket, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a testvérváros találkozó egy felejthetetlen program legyen barátaink számára!

 

Megjelenés az Ócsai Kisbíróban: 2015. júniusi szám 4. oldal

 

Ócsa-info

 

Fotók a Testvárváros Találkozóról:

Testvérvárosi szerződés aláírása

Testvérvárosi Szerződés ünnepélyes aláírása Dalgety Bay-el

 

Szerződés aláírása

Testvérvárosi Szerződés ünnepélyes aláírása Dalgety Bay-el

 

Budapesti vársonézés

Budapest éjszaka

 

Hagyományok kiállítása

Hagyományok Kiállítása

 

Hagyományok Kiállítása - skót

Hagyományok Kiállítása

 

Hagyományok Kiállítása - Palást

Hagyományok Kiállítása

 

Hagyományok Kiállítása - észt

Hagyományok Kiállítása

 

Csoportkép

Csoportkép

 

Dabas TV riportja a Találkozóról

ÓCSAI POLGÁRMESTERI HIVATAL
2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2
E-mail: polghiv@ocsa.hu
Központi tel.: +36-29-378-125

ÜGYFÉLFOGADÁS
Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 13.00 - 16.00
Péntek: 07.30 - 12.00

© 2019. Ócsa Város Önkormányzata.
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató.