Ócsa Város Hivatalos Honlapja
50 éve rendületlenül

Szeptember 29-én, szombaton tartották az Idősek Napi ünnepséget az Egressy Gábor Szabadidőközpontban. A ceremónián újra örök fogadalmat tettek egymásnak azon ócsai házaspárok, akik 50 éve mondták ki a boldogító igent. A rendezvény fénypontjaként pedig Koós János és felesége, Dékány Sarolta lépett fel.

Csaknem fél évszázad telt el, amióta az a hat ócsai házaspár először az anyakönyvvezető elé állt, akik szombat délután újra összeházasodtak és örök hűséget fogadtak egymásnak. A szép számban megjelent hozzátartozók előtt egy közös esküt tettek a hitvesek, majd pedig egyesével egy emlékkönyvben írásban is megerősítették fogadalmukat. A ceremónia végén az Önkormányzat nevében, Bukodi Károly polgármester ajándékcsomaggal köszöntötte „ifjú párokat”.

Az ünnepség egy kiállításmegnyitóval folytatódott, ahol Jánvári Gusztávné keresztszemes hímzésekből összeállított gyűjteményét mutatták be. Sajnálatos módon, maga az alkotó egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni, így lánya mesélt a munkákról illetve azok születésének körülményeiről.

A rendezvény zárásaként a kétszeres táncdalfesztivál győztes Koós János és felesége Dékány Sarolta lépett fel. A produkció előtt a polgármester mondott rövid beszédet, amelyben közös emlékeket idézett fel a szépkorúakkal és kívánt nekik jó egészséget. 
A nyolcvan éves színművész korát meghazudtolva remek hangulatot varázsolt a Szabadidőközpont színháztermébe, ahol közös éneklésre is buzdította az előadáson résztvevő nézőket.

ÓCSAI POLGÁRMESTERI HIVATAL
2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2 | E-mail: polghiv@ocsa.hu
Központi tel.: +36-29-378-125 | Fax: +36-29-378-067

ÜGYFÉLFOGADÁS
Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 13.00 - 16.00
Péntek: 07.30 - 12.00

© 2018. Ócsa Város Önkormányzata.
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató.