Ócsa Város Hivatalos Honlapja
Útfelújítási munkák

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. május 18-án megkezdi az 52104 jelzésű Ócsa-Bugyi összekötő út 5-ös főút és Szücs-Ráda tanya közötti (4+490 - 8+350 km sz.) összesen 3,86 kilométer hosszú szakaszának burkolat felújítási munkálatait.

A beruházás várható befejezési határideje 2020. október 25.

A burkolatalapot is érintő felújítás olyan műszaki tartalommal készül, melynek hatékony, elvárható minőségben történő kivitelezése megkívánja, hogy az építés első időszakában egyirányú forgalmi rend történjen bevezetésre az érintett szakszon, ami előreláthatólag 60 napot vesz igénybe. Ebben az időszakban Bugyi irányából az 5-ös főút felé lesz engedélyezett a haladási irány. Az ellenkező irányú forgalom legrövidebben az 52103 jelzésű és az 5202 jelzésű út érintésével tudja majd elkerülni az építési szakaszt.

Az egyirányú haladás alól kivételt fognak képezni a szakaszon közlekedő tömegközlekedési járatok, melyek kétirányú haladását forgalomirányító lámpák fogják biztosítani. Az egyirányú forgalom csak abban az időben lesz korlátozva, amikor a szemben (Bugyi irányába) közlekedő busz az építési szakaszon tartózkodik. A buszok minden meglévő, a menetrendben szereplő megállóhelyen megállnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be.

ÓCSAI POLGÁRMESTERI HIVATAL
2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2
E-mail: polghiv@ocsa.hu
Központi tel.: +36-29-378-125

ÜGYFÉLFOGADÁS
Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 13.00 - 16.00
Péntek: 07.30 - 12.00

© 2019. Ócsa Város Önkormányzata.
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató.