Pályázati felhívás felnőtt háziorvosi praxis betöltésére
Ócsa Város Önkormányzata pályázatot hirdet területi ellátási kötelezettséggel, vállalkozói jogviszony keretében betöltendő felnőtt háziorvosi tevékenységre.

Az ellátandó feladatkör:
Ócsa Város 2. számú felnőtt háziorvosi körzetéhez tartozó biztosítottak ellátása.
A feladat ellátásának helye:
2364 Ócsa, Szabadság tér 4., felújított, jól felszerelt, korszerű rendelőben.
Pályázati feltételek:
-büntetlen előélet,
-magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státus,
-Magyar Orvosi Kamarai Tagság,
- az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés,
- vállalkozói formában való működtetés.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- részletes szakmai önéletrajz,
- motivációs levél,
- iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
- egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
- a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata (társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum),
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához.
A pályázat benyújtásának határideje:
Folyamatos.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot személyesen vagy postai úton, két példányban, zárt borítékban Ócsa Város Önkormányzata részére címezve (2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2.). A borítékon kérjük feltüntetni: „2. számú felnőtt háziorvosi körzet pályázata”.
A pályázat elbírálásának határideje:
A pályázat benyújtását követő Képviselő-testületi ülés.
A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
A jogviszony időtartama:
A feladat-ellátási szerződés határozatlan időre szól.
A jogviszony kezdete:
A feladat-ellátási szerződés megkötését követően, az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó praxisengedély alapján, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződést követően.
A praxisba bejelentett biztosítottak száma:
2071 fő.
A pályázati kiírás közzétételének helye: