Ócsa Város Hivatalos Honlapja

A 2012/2013-as menetrend életbe lépése után a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vonalon járó vonatok már nem állnak meg az Ócsai-szőlők megállóhelynél.

Annak érdekében, hogy az új menetrend változtatásai ne okozzanak gondot az ócsai lakosok számára Bukodi Károly polgármester október végén levelet írt a MÁV-START Zrt. számára, kihangsúlyozva:

„A változás több szempontból is hátrányosan érinti településünket. A megállóhely szomszédságában található az a Közép-Európában is egyedülálló pincesor, amelyet főleg a tavaszi-nyári időszakban, rendezvények alkalmából turisták is meglátogatnak. Ezen látogatók egy része vonattal érkezik hozzánk. A másik, szintén a közelben lévő intézmény egy lovas farm. A tulajdonosától tudom, hogy a vendégei között vannak olyanok, akik szintén a vasutat veszik igénybe. A környéken élő lakosoknak is szükségük van erre a megállóhelyre. Pár évvel ezelőtt Lepesi Zoltán igazgató úrral még arról beszélgettünk, hogy van-e mód arra, hogy ezt a megállót egy kicsit közelebb hozzuk a lakott területhez, mert a település e részén lakóknak az komfortosabb lenne. A megállóhely megszüntetésével viszont a számukra sokkal távolabbi állomást kell igénybe venniük. Sajnos, sem a 2012. május 31-én Gyálon megtartott kistérségi egyeztető fórumon, sem más forrásból értesítést nem kaptunk a tervezett változásról. Tudom, a menetrend kész. Mégis arra kérem Vezérigazgató urat, segítsen abban, hogy a vonatok továbbra is megálljanak az Ócsai-szőlők megállóhelyen.”

Sajnos a kérés nem talált nyitott fülekre, Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója döntésüket a következőképp indokolta:

„Társaságunk az Ócsai-szőlők megállóhelyen felmerülő utazási igényeket a döntést megelőzően többször is vizsgálta. Értékesítési adataink alapján a megállóhelyen a napi átlagos utasok száma vonatonként 0,5 fő. Így indokolt az Ócsai-szőlők megállóhelyen történő megállások szüneteltetése. Egyidejűleg szeretném tájékoztatni, hogy a fent említett állomások átépítése lehetőséget adott arra, hogy a vasútvonalon fekvő települések lakói – köztük Ócsa lakói is – a jelenleginél kedvezőbb kiszolgálásban részesülnek. Budapest-Nyugati és Lajosmizse között egész nap, óránként fognak közlekedni a vonatok, emellett munkanapokon, a reggeli órákban három sűrítő járat is segíti a fővárosba való eljutást. Így a 4.45 és 7.45 közötti időszakban Ócsa és Budapest között hét vonat áll az utasok rendelkezésére a jelenlegi négy eljutási lehetőséggel szemben. A 2999 számú vonattal egyben biztosítjuk a Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjainak eljutását is a tanítási idő kezdetére (Ócsára érkezik 7 óra 7 perckor, csak tanítási időben közlekedik). A menetrend életbe lépését követően folyamatosan figyelemmel kísérjük az utasforgalom alakulását, amennyiben szükségessé válik, javaslatot teszünk a módosításra.”

ÓCSAI POLGÁRMESTERI HIVATAL
2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2
E-mail: polghiv@ocsa.hu
Központi tel.: +36-29-378-125

ÜGYFÉLFOGADÁS
Hétfő: 13.00 - 18.00
Szerda: 13.00 - 16.00
Péntek: 07.30 - 12.00

© 2019. Ócsa Város Önkormányzata.
Impresszum, Adatvédelmi tájékoztató.