Dr. Békési Panyik Andor
Dr. Békési Panyik Andor nagytiszteletű életútja
Életének hitvallása így szólt: "Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát."
1910. február 10-én született Ócsán a Kálvin utcában, hétgyermekes paraszt szülők második gyermeke. Elemi iskolába és polgáriba helyben járt, majd a kőbányai Szent László Gimnáziumba tanult. Érettségi után a Budapesti Református Teológiai Akadémiára került. Még ifjú teológusként elkezdte külföldi egyetemek teológiai karának látogatását. A franciaországi Montpellierben a hugenották szellemét, Bonnban a német teológiai alaposságot, végül hat évig az amerikai Princetoni Egyetemen a biblikus mélyalapozású gyakorlati kegyességet szívja magába.
1936. júniusa nagy esemény volt életében Három püspök és a tanári kar a Princetoni Egyetem (Philadelphiai) diplomaosztón utoljára hagyták a tiszteletes és tudós Panyik Andort, hogy dicséretüket minél hosszabban ki tudják fejteni irányába. Így kapott " summa cum laude" teológiai doktorátust egy magyar református teológus. Egyik világhírű professzora így nyilatkozott: " Mr. Panyikot tekintem az egyik legjobb tanítványomnak, pedig 46 éve tanítok." Új- és Ószövetségi doktorként, mint legkiválóbb növendéket avatják fel, fényes nemzetközi pályát jósolva neki. Egyetlen teológusunk akinek mind az Ó- mind az Újszövetségi tudományokból legmagasabb nemzetközi tudományos fokozata van. Az Ószövetség doktoraként olvasta a héber bibliát. A keleti nyelvek közül a hébert, aramit, arabot, szírt ismerte és beszélte az európai angol, német, francia mellett.
A fényesnek ígérkező jövőt ő félretette a hazájáért és visszajött. Erről így nyilatkozott.
„Inkább leszek harangozó a saját falumban, mint egyetemi tanár Amerikában!”
A Pesti Református Teológiai Akadémia professzora lesz 1940-ig, majd 1941-től 1945-ig középiskolai vallástanárként működött. Egyetemes egyházunk megújulásáért végzett szolgálata minden bizonnyal akkor csúcsosodott ki, amikor megbízták az Evangéliumi Kálvinizmus füzeteinek megszerkesztésével.
Iskolai munkája mellett megjelentek cikkei a Teológiai Szemle, a Református Egyház, az Út, valamint a Reformátusok Lapja hasábjain.
Az ócsai reformátusok 1945-ben hazahívták őt igehirdető lelkészüknek. Ő alázattal beállt azon elődök sorába, akik hazajöttek falujukba, vállalták a nehezebb sorsot, mert tudta, hogy az alázattal végzett munka a gyülekezet javára válik.
Darázsi János helytörténész, aki szintén Ócsán élt, első találkozását Dr. Békési Panyik Andorral az alábbiak szerint írta le.
"1945 március, 12. hét közepe lehetett, délután 16 óra, amikor a szükségtanteremből hazaengedtem a ref. iskolába járó 3.-4-osztályos tanulókat, szemembe ötlött egy 35 év körüli férfi, akinek a karján palást volt. Odajött bemutatkozott, én is- gyerekkorom óta nem láttam. Röviden elmondta jövetelét , a püspök úr- Ravasz László- őt bízta meg az ócsai gyülekezet vezetésével. Az utat- Pesttől Ócsáig - gyalog tette meg. Még vonatközlekedés sem volt."
Darázsi János elmesélt történeteiből megtudhatjuk miért lett Panyik Andorból Békési Pannyi Andor, pedig rokonai ezért megszólták. " Az amerikai teológián volt egy névrokonom, akit Panik Andrásnak hívtak, mivel figyelmetlen emberek olykor felcserélték adatainkat, ezért lettem én Békési"
Volt idő amikor az ősi templom (az Ócsai Református Műemléktemplom) szűknek bizonyult a tartalmas és megindító igehirdetések hallatán.
Két ízben, 1949-ben és 1956-ban elhurcolták. 1956. november közepén Ravasz László püspök úr kezdeményezésére létrejött Budapesten a Református Megújulási Mozgalom. " Kik vagyunk és mit akarunk" című körlevelet szövegezték meg, melynek szerkesztője Dr. Békési Panyik Andor nt Úr volt. Ezt a körlevelet több mint 900 egyházközség presbitériumának elküldték. " Azt akarjuk, hogy az egyház hű maradjon Urához. Isten igéjét tisztán hirdesse."...A hatóságok ezt nem vették jó néven és hat lelkészt köztük Dr. Békési Andort is őrizetbe vették. A lelkészek szabadon bocsájtásában fontos szerepet játszott a Budapestre érkező nyugati egyházi személyek közbenjárása. Az események következményeként Ócsa lelkésze a hatóság szemében nem volt megbízható, így 1976-ig kellett várnia, hogy útlevelet kapjon. Sokáig a falut sem hagyhatta el, cikkei nem jelenhettek meg. Állhatatos türelem kellett ezek elviseléséhez. Alázatos és szerény élete nem ismert félelmet és megtorpanást.
Felesége Marika néni a kántori feladatokat látta el. Három gyereket nevelt. Gábor fia aki a közgazdasági és matematikai tudományok kandidátusa, László fia nemzetközileg elismert halbiológus, Csilla lány a matematika-fizika számítástechnika tudományokban jártas.
Szépapjára igen büszke volt, róla így nyilatkozott (Tóth Péter Domonkos prépost írása nyomán) Az 1948-as szabadságharc idején Panyik István Ócsa bírája volt. Lelkesen részt vett a forradalmi eseményekben. Amikor Kossuth alföldi toborzó útját járta, maguk a Panyikok fuvarozták lovas kocsival a katonákat Ceglédre és Kecskemétre.
Alázata és kitartása eredményeképpen Dr. Békési Panyik Andor nagytiszteletű úr, 1978-ban Amszterdamban, 1982-ben Genfben, 1986-ban pedig Debrecenben képviselhette Református Egyházunka, a Kálvin kongresszuson. Mindezek mellett feleségével idegen nyelveket tanított az ócsai fiataloknak, szolgálati alapon. 1983-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig fáradhatatlanul dolgozott. 1984-ben kinevezték kutatóprofesszornak és a doktorok kollégiumának tagja lett.
1989 március 1-én visszaadta nemes lelkét teremtőjének.
Ócsán a Református Műemléktemplom előtti utcát róla nevezték el.
1991-ben Ócsa díszpolgárává avatták.
Az Ócsai Református Műemléktemplom mellett 2008. szeptember 21-én ünnepélyes keretek között felavatták Nt. dr. Békési Panyik Andor református lelkipásztor mellszobrát.
A szakértői anyagot Szöllősiné Panyik Ida nyugalmazott óvópedagógus, tagóvoda vezető, rokoni hozzáállással bocsájtotta rendelkezésünkre.
Forrás: Darázsi János helytörténész jegyzetei
Tóth Péter Domonkos prépost leírása
id. Piróth István újságcikke
Internet
Összeállította: Pappné Hajdu Katalin TÉB elnök
Mellékletek: