Göbölös Ibolya
Göbölös Ibolya skeet európa és világbajnok
Önéletrajzi adatok:
Göbölös Ibolya 1954-ben született. Ócsán nevelkedett és a mai napig itt él családjával. Édesapja Göbölös Miklós, édesanyja Varga Julianna. Két fia és három unokája teljesíti ki jelenlegi életét. Egy bátyja van aki családjával szintén Ócsán él.
Általános iskolai és középiskolai tanulmányait helyben végezte. 1972-ben az Ócsai Postán kezdett dolgozni. Ugyan ebben az évben ismerkedett meg a koronglövészettel, azon belül a skeet lövészettel. A természet szeretetét és a lövészet szépségét édesapjától tanulta, és a mai napig kamatoztatja. Az aktív versenyzést abba hagyva, fiatalokkal kezdett el foglalkozni, akiknek átadja tapasztalatait, tudását, így dolgozva a jövő utánpótlásán.
Göbölös Ibolya skeetlövő világbajnokunk a munkát és az élsportot bravúrosan tudta összeegyeztetni. A heti 2 edzés, a hétvégi edzések és versenyek kevés szabadidőt hagytak számára, de a sport szeretete mindent felülmúlt.
A sport rövid történelmi áttekintése:
A koronglövészet, a lövészetnek olyan fajtája, ahol a versenyzők mozgó célra (korongra) lőnek sörétes fegyverrel.
Kezdetben az ókori görögök élő galambra lőttek nyíllal. Széchenyi István a vadászat gyakorlására akarta meghonosítani az élőgalamb-lövészetet, de nehezen terjedt el. 1868-ban rendeztek először nagyobb szabású versenyt, majd 1880-tól már magyar lövők is részt vettek nemzetközi versenyeken. A magyar élőgalamb-lövészet 1928-1940-ig élte fénykorát. Később az állatkínzásról alkotott vélemény befolyásolta a létezését, és befejeződött az élőgalamb-lövészet. Az 1870-es években az amerikai fegyvergyárosok reklámlövőket alkalmaztak, akik műgalamb-lövészeten mutatták be a fegyverek megbízhatóságát. Később a műgalambot az üveggömb váltotta fel. Ez nagyon drágának bizonyult, ezért fából és vastag papírlemezből, bádogból készítettek korongot, amelyek nem törtek össze, így többször is fel lehetett használni. Ezt követte az agyagból készített cserépkorong, de ez túl keménynek bizonyult. A mai korongot az aszfaltkorong előzte meg, amelynek összetevői szurok, kátrány, mészkőpor. A keverési arányok változtatása hozta meg a ma használt korongot. Az EU országokban azonban már szigorúbb a korongokkal szemben támasztott természetvédelmi követelmény, és megjelentek a ma még nagyon drága bio korongok.
Az 1960-as években kezdett népszerűsödni a skeet versenyszám, és 1962-ben már Világbajnokságot rendeztek, 1968-ban pedig szerepelt az Olimpián, mint új sportlövő versenyszám.
Magyarországon 1966 és 1967-ben alakultak meg az első koronglövő szakosztályok, és épültek a pályák Budapesten és környékén, Mezőtúron, Keszthelyen, Miskolcon és Sopronban.
Az első sikeres versenyzőkből lett edzők (Ágoston Mihály, Igaly József és Vasvári Pál), saját tapasztalataikat átadva nevelték az utánpótlást (Igaly Diána, Vasvári Erzsébet, Göbölös Ibolya, Talabos István), akik évekig szállították az érmeket a világversenyekről.
Göbölös Ibolya skeet világbajnok pályafutása és eredményei:
Pályáját a skeet lövészetben Ágoston Mihály kezdte el egyengetni 1972-ben. Ennek eredményeként egyre jobban szerepelt a hazai versenyeken, Budapest Bajnok lett, Országos Bajnokságokon érmet szerzett. 1978-ban bekerült a válogatott mezőnybe, és indulhatott az NDK-beli Suhl városban rendezett Európa Bajnokságon. Itt élete első világversenyén bronzérmet szerzett, amely sporttörténeti jelentőségű, mivel ő volt az első magyar női skeetlövő, aki érmet nyert, Európa Bajnokságon.
Ez az eredmény további kemény munkára ösztönözte, és folytatta az edzéseket.
Közben férjhez ment és született 2 fia. Erre az időre szüneteltette az edzéseket, versenyeket, de csak pár hónapot hagyott ki.
Mikor visszatért a lövészet forgatagába, csapattársaival (Igaly, Vasvári, Göbölös), alkottak egy olyan egységes csapatot, hogy 1990 és 2003 között a Világbajnokságokról és Európa Bajnokságokról, majdnem minden évben érmes helyezésekkel jöttek haza. A 3 fős csapat Világbajnokságokon 5, Európa Bajnokságokon 9 csapatérmet nyert, ebből kétszer nyertek Világbajnokságot, ebből az elsőt világcsúccsal, és négyszer nyertek Európa Bajnokságot.
Legjobb egyéni eredménye VB 6. hely, Világkupa 8. hely, EB 3. hely. Magyar Bajnokságot hétszer nyert.
2009-ig volt a válogatott tagja. 2010-ben lemondott a válogatottságról, mivel egészsége megromlott, és a gyógyszerei miatt nem versenyezhetett. Nem szakadt el a sportágtól, mert akkor már volt néhány tanítványa, akik tőle kezdték megtanulni a koronglövészetet. A versenyeken bíróként is közreműködik.
Tanítványai egyenlőre hazai versenyeken jeleskednek, de célja, hogy idővel nemzetközi szinten is jók legyenek.
Jelenlegi élete, munkássága:
Pályafutása és munkássága 1972-ben kezdődött. A Magyar Postánál 40 évet töltött el, ebből 16 évet postavezetőként .
Jelenleg nyugdíjas, de nem unatkozik, hiszen a hét több napját is a lőtéren tölti.
2015-ben nagy megtiszteltetés érte. Ócsa Város Önkormányzata úgy döntött, hogy elismeri élete során elért eredményeit, és díszpolgári címmel tünteti ki.
2016-ban a Magyar Kultúra Napján vehette át a megtisztelő kitüntetést.
Köszönete jeléül felajánlott egy 23 perces DVD-t, amelyet az Ócsai Polgári Kulturális Egyesület által rendezett Kávéházi Esték-re készített, 2014-ben.
A DVD tartalmazza sportpályafutását, és bepillantást nyújt a skeet lövészet rejtelmeibe, a versenyek, edzések hangulatába, és a lövész sport szépségébe.
A DVD feltöltésre került a You Tube-re. Megtalálható: "Göbölös Ibolya, Igaly Diána" címen.
Göbölös Ibolya sporteredményei
Év |
Sportág |
Szakág |
Esemény |
Versenyszám |
Eredmény |
---|---|---|---|---|---|
2002 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
75 |
ezüst |
2002 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Világbajnokság |
75 |
bronz |
2000 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
75 |
ezüst |
1995 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
125 |
arany |
1995 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Világbajnokság |
125 |
ezüst |
1994 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
125 |
arany |
1994 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Világbajnokság |
125 |
arany |
1993 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
150 |
arany |
1992 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
150 |
ezüst |
1991 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
150 |
arany |
1991 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Világbajnokság |
150 |
bronz |
1990 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
150 |
ezüst |
1990 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Világbajnokság |
150 |
arany |
1978 |
Sportlövészet |
Vadászos - Skeet |
Európa-bajnokság |
150 |
bronz |
Szakértő: Igaly Diána skeetlövő olimpiai bajnok
Mellékletek:
- Határozat
- Javaslattételi nyomtatvány
- Szakértői vélemény
- Hozzájárulási nyilatkozat
- Támogatói levél aláírva