Ócsai Népviselet Képeskönyve

Ócsai Népviselet Képeskönyve
(szakértői vélemény)

Magyar Mária és Magyar Ilona testvér pár,  Ócsa díszpolgárai, akik gyermekkoruk óta foglalkoznak a népművészettel, közelebbről az ócsai népviselettel. Édesapjuk Magyar Sándor volt a gyűjtőmunka megkezdője, de ő elsősorban az épített környezet és a természet kincseit kutatta. Értékmentő munkáját Ilona és Mária pedagógusok folytatták.

Ilona és Mária figyelmét már zsenge gyermekkorukban felkeltette a helyi népviselet szépsége. Gyermekként nagy babákra varrtak szabályos komplett ócsai népviseletet, mely rakotthátú blúzból, lebegőből, kötényekből, alsószoknyákból és természetesen szoknyából állt. A gyermekkori játék felnőttként kutatómunkává érett.

Összegyűjtötték az ócsai népszokásokat, majd a feledés homályából újra előcsalogatták elődeink mindennapi életét, meghatározó szokásait.  Beszélgettek idős ócsai asszonyokkal, akik fiatalkorukban népviseletben jártak és ismerték szüleik és nagyszüleik öltözködési szokásait, a ruhák szabásvonalait és a használatos textileket.

Felvették a kapcsolatot néprajzkutatókkal, akik főleg a hímzésben a díszítésben gazdag népviseleteket elemzik. Az ócsai viselet – az Alsónémediével együtt – egyedülálló országunkban, a kutatók számára nehéz terep, mivel keresni kell az értéket benne, első látásra nem annyira szembetűnők.

Ilona és Mária 2005-ben saját készítésű méretarányos babákra megvarrták ezeket a ruhákat. A babák az Ócsai Tájház „lakói” lettek, ahol a látogatók meg is csodálhatják azokat.

Ezeknek a kutatásoknak a leírását, és az ócsai népviselet részletes bemutatását, egy 2009-ben kiadott képes összeállításban foglalták össze. Nem véletlenül kapta a könyv „AZ ÓCSAI NÉPVISELET KÉPESKÖNYVE” címet.

Ebben a könyvben – amit nagy szeretettel ajánlok a Pest megyei Értéktárba – megfogalmazzák, hogy mi a népviselet, foglalkoznak az ócsai kenderfeldolgozással, ami a népviseleti ruhák egyik alapanyaga. Részletesen kitérnek a női viseletre. Sok olyan kifejezéssel találkozunk, amit ma már nem használunk, így a fiatalok nem is nagyon ismerik azokat, mint pl. rékli vagy darázsfészek, flórharisnya, patentharisnya, azsúr, stb. A szerzők gondoltak erre, így a könyv utolsó oldalain szómagyarázatot készítettek. Mint egy 65 db, az öltözködéshez használatos, szót magyaráznak meg. Érdekes a női viseletben az anyagok sokfélesége. Nem mindegy, hogy ünnepi vagy hétköznapi a viselet. Ennek függvényében használtak bársonyt, selymet, szövetet, plüsst vagy hétköznapokra flanelt, delént, kartont vagy esetleg kasmírt. A színek mutatták a viselőik korát. Mindezekről részletes leírást kapunk a könyvből.

Szerzőink Ilona és Mária felkutatták a halottak öltöztetését és a gyászolók ruházatát.

Az öltözködési szokások változtatására, csak a szüreti mulattság, szüreti felvonulás és az azt követő bálon lehetett eltérni a lányoknak és a legényeknek. A könyv nézegetése során nagyon üde színfolt a szüreti mulatság öltözködési szokása.

Ezt követi a menyasszony öltöztetése és a menyasszonyi ruhák viselete. Visszafogott, színeiben a fehér és a fekete dominál, de mégis gyönyörű. Végig követhetjük, hogy a XIX. század végétől a XX. század derekáig hogyan változott a mennyasszonyi ruhadivat az ócsai népviseletben. Majd ízelítőt kapunk a vőlegény és a vőfély ruházkodásáról.

Nem maradhat ki a férfidivat, ami a XIX. század végétől a XX. század elejéig elsősorban a gatya és az ing viselésében mutatkozott meg. A könyvben név szerint is megnevezett, 1901. ben született férfi elmondása alapján, Ilona és Mária leírja, hogy a múltszázad végétől a XX. század elejéig bikkfagatyát viseltek a férfiak, amely fehér vászonból készült, 4 kg súlyú nehéz viselet volt. Két szára közé ülepet varrtak, derekára korc került, ebbe elöl kötődő madzagot húztak. A könyvből megtudhatjuk, mit viseltek a férfiak, ha hidegebbre fordult az idő és, hogy mi is az a „Jankli”. Milyen fejrevalókat, lábbeliket és kötényeket hordtak a férfiak a századforduló idején.

Ilona és Mária nem feledkezett meg a gyermekek viseletéről sem. Képeskönyvükben kitérnek a kisbabák a kislányok és a kismenyasszonyok ruháira, hajviseletére, cipőire. Még ma is előfordul, hogy konfirmáláskor feltűnik a régi népviselet a gyerekek körében.

A könyv utolsó részében a szerzők konkrét személyeken keresztül mutatják be, hogyan hódított teret a városias öltözködés az ’50 es években, amit a körülmények változása miatt a „könnyebb” öltözködésnek tartottak.

Ócsán még ma is sokszor beöltöznek az asszonyok népviseletbe, igaz nem a mindennapi hétköznapok forgatagában, de szüreti felvonuláson, egyházi rendezvényeken, kórustalálkozókon, néptánc rendezvényeken, gazdanapon. Az Ócsai Tájház, zászlóvivője az ócsai népviselet megőrzésének. Itt őrzik és mutatják be Magyar Ilona és Magyar Mária munkásságának eredményét, a népviseleti baba gyűjteményt. A testvérpár a mai napig azon dolgozik, hogy fenntartsa, megóvja, a fiatalokkal megismertesse Ócsa hagyományait, népi szokásait és népviseletét.

Itt megjegyzendő, hogy a testvérpár Ócsa testvérvárosának, a Szlovákiai Palást községnek is felkutatta és megírta a népviseletét. Büszkék vagyunk rá, hogy Ők nem csak Ócsa, hanem Palást díszpolgárai is.

Ócsa, 2020. október 12.

A szakértői véleményt elkészítette: Az Ócsai Polgári Kulturális Egyesület megbízásából, Pappné Hajdu Katalin.

Mellékletek:

• Jegyzőkönyv és határozat
• Javaslattételi nyomtatvány
• Támogatói levél